2018/03/16

25/40 | magyarosan pirítva, őrölve, fűszerezve

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Újabb book tag a Prológus blog szerkesztőitől. Az Ő kitöltésüket ITT találod.
Ennyit a bevezetőről. Hulla fáradt vagyok.





#1 Karikás ostor: Egy könyv, amely felkorbácsolta a lelked, indulataid, esetleg vágyaid.

Kezdjük pozitívan.
Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő c. regénye leírhatatlan gyönyörűséget okozott az agytekervényeimnek. Igaz, ezt eddig bármelyik Kosztolányi műről elmondhatnám, ami eddig a kezembe került. A témaválasztása mindig felkelti az érdeklődésemet, a stílusa azonnal elkap és sodor magával, a szereplői annyira élethűek, hogy bármikor besétálhatnak a szobámba. Mondhatni lelki társamnak érzem a fickót.
Nero császár pedig nagy faszkalap volt, de legalább tanmese értékű sorssal szolgál az utókornak.



#2 Mákos guba: Ettől a könyvtől te is begubóztál.

Nekem igazán kevés kell ahhoz, hogy huzamosabb időre félrevonuljak a társadalomtól egy jó könyvvel. Persze sosem árt, ha az a könyv tényleg jó. Mint például a Napnak fénye J. Goldenlane-től.
(Most már tényleg ez a legtöbbször emlegetett magyar könyv a blogon.)
Két nap alatt kiolvastam mind a 496 oldalát, és bármikor megtenném újra, akár rövidebb idő alatt is.



#3 Krumplicukor: Egy könyv, amit mindenki szidott, te meg imádtad.

Nehéz ilyet találni, mert általában én vagyok az, aki mindent szid, ezért sajnos felemás választ kell adnom.
A molyos figyeltjeim óva intettek Zakály Viktória Szívritmuszavar c. regényétől, és eleinte nem értettem, miért. Okay, a könyv egyetlen témája az első elsöprő fellángolás, ami enyhén szólva nem a kedvenc központi témám, de az írónő prózavers-szerű stílusa miatt könnyen haladtam vele. Ha a gondolatokkal nem is értettem mindig egyet, a nyelvezete tetszett. Körülbelül a könyv feléig. Onnantól rohamosan zuhant a lelkesedésem, és lassan elértem azt a pontot, amikor egy-két oldalt is csak nyögve-nyelve tudtam végiglapozni.
Ha ez egy novella, egy hosszabbacska elbeszélés lett volna, imádtam volna. Így viszont... még mindig csikorognak a fogaim, ha rá gondolok.



#4 Édes Anna: Egy magyar könyv, ami után legszívesebben mind a 10 ujjadat megnyaltad volna, annyira tetszett.

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza.
A molyos értékelésem:

Ez volt az első könyvtári könyv, amit sajnáltam visszavinni. Határozottan meggyőzött arról, hogy feltétlenül a polcomon a helye, mert a kötetben taglalt gondolatok remek vitaalapot szolgáltatnak. Vita alatt a fenntartások nélküli eszmecserére gondolok, tudományos tényekkel megalapozott kijelentések, tapasztalatok és szabad asszociációk egyvelegére, amik gyakran hirtelen ötleteket szülnek – és főként kérdezni, kérdezni és még többet kérdezni, még ha kínos is, még ha buta is, kérdezni muszáj.
Nádasdy Ádám szépen kidolgozott gondolatfüzérei kétségkívül elindítanak valamit az emberben, felszítják az agytornára való természetes igényt, nem kizárólag az LMBTQ közösség helyzetével kapcsolatban, hiszen elég vegyes a felhozatal: a kötet filmek, írók, más országok megismerésére és hétköznapi fogalmak mélyebb értelmezésére ösztönöz, engem legalábbis biztosan.
Jerry Salinger Holdenjét idézve: „Engem az ken a falhoz, mikor olyan a könyv, hogy az ember a végén azt szeretné, ha az író iszonyú jó haverja lenne, akit akkor hív föl, amikor akar.” Tudom, ez rettenetesen önző hozzáállás, most mégis pontosan ez történt velem, és ha már az író száma nem is lehet a telefonkönyvemben, legalább ez a könyv legyen a közelemben.




#5 Pálinka: Betegség ellen a legjobb gyógyír.

Ha lebetegszem, kihasználom az agyam ellágyulását, és szórakoztató gyerekirodalmat keresek magamnak. Olyat, ami nem szörnyen komoly, mégis izgalmas, vagy vicces, vagy aranyos, vagy mindhárom. Olyat, mint Wéber Anikó Az osztály vesztese c. regénye.
A könyv szerkezete olyan, mintha kölyköknek szánt Ponyvaregényt olvasnál, a hangulata pedig seperc alatt életre kelti a kisiskolás kori élményeidet. Bár nem betegen olvastam, ha legközelebb belázasodok, szívesen múlatnám valami hasonlóval az időt, amíg kiütnek a gyógyszerek.



#6 Tárkony: keserű is, mentolos is, fanyar is, de mégis szerettük.

Bihari Klára: Lány a dobozban.
A napokban olvastam el az utolsó novellát a kötetből, már csak egy kisregény van hátra, és bővebben is írok róla. Egyelőre legyen elég annyi, hogy Bihari Klára piszkosul nehéz és összetett kérdéseket boncolgat az önértékelésről, a társadalom működéséről és mindenféle kilátástalan helyzetekről. Mégis élvezed, mert ragyogóan át tudja adni a cél-élményt. Lehet, hogy bedepizel tőle, de gazdagabb is leszel utána, higgy nekem.



#7 Rákóczi túrós: Rákóczi? A túrósat! Egy könyv, ami becsapott, mert nagyon mást kaptál, mint amire számítottál.

Kalapos Éva: Massza.
Annyira akartam, hogy jó legyen, hogy érett legyen, hogy valós legyen... de minden és mindenki elképesztően sablonos benne. Ráadásul az első oldalon lelövi a végső csattanót, ezért még csak nem is izgalmas. Pedig a párhuzam Frankenstein szörnye és egy bullying áldozat között érdekes ötlet, még ha nagyon erőltetett is. Haragudtam, hogy annyira lebutítja a bullying kérdéskörét, mint egy Disney mese: van a rossz meg a jó, és finito. Pfuj.
Ha nem értesz egy témához, ne írj róla. Olyan nehéz ezt felfogni?



Köszönöm, hogy ismét meglátogattál, szeretettel várlak IDE meg ODA is.
Bye.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése