2018/03/10

20/40 | a kamaszkori fűző

Szervusz, kedves Blog-Vándor!

Talán emlékszel még az újévi fogadalmamra, hogy 2018 számomra a fantasy éve lesz. Örömmel jelentem, hogy nagyon jól haladok a projekttel. Már 5 könyvet elolvastam az eredeti várólistámról -- amit ITT találsz --, egyet folyamatosan olvasgatok, egy másikat pedig a napokban kölcsönöztem ki a könyvtárból, hogy kéznél legyen, amikor megjön hozzá a kedvem. A mai alkalommal arról a tini regényről írtam, amihez a legcsekélyebb reményeket sem? fűztem, és kizárólag azért vettem az összes közül ezt először kézbe, mert ez kacsintott rám először a könyvtárban.





(Gemma Doyle történetek 1.)

Könyvmolyképző, Szeged, 2008.
372 oldal, fordította Szűr-Szabó Katalin.
Fülszöveg:


Gemma Doyle más, mint a többi lány. A lányok, akiknek kifogástalan a modoruk; csak akkor szólalnak meg, ha szólnak hozzájuk; tudják a helyüket; és hanyatt dobják magukat, és Angliára gondolnak, amikor ezt kívánják tőlük.

A tizenhat éves Gemma önálló egyéniség. A londoni Spence Akadémiára akkor íratják be, amikor Indiában tragédia sújt le a családjára. Gemma magányos, bűntudattal küszködik és hajlamos a jövőt illető látomásokra, amelyek kínos pontossággal valóra is válnak. Az Akadémián hűvös fogadtatásban részesül. Ám nem teljesen magányos: egy rejtélyes fiatalember követi, aki óva inti, nehogy megnyissa a lelkét a látomások előtt. Gemma képessége ugyanis, amivel magához vonja a természetfelettit, itt, a Spence-ben teljesedik ki. Itt kerül kapcsolatba az iskola legbefolyásosabb leányklikkjével, és itt fedezi fel, hogy az anyja kapcsolatban állt egy Rendnek nevezett titokzatos csoporttal. És itt vár rá a sorsa… amennyiben hisz benne.

A Rettentő gyönyörűség igazi hátborzongató olvasmány a suhogó szoknyák, táncoló árnyak és az éjszaka rémeinek széles palettájáról. A viktoriánus kor élénk színekkel megfestett világát tárja elénk, ahol a lányokat arra nevelik, hogy gazdag férfiakhoz menjenek feleségül, de ahol van egy lány, aki más utat keres magának.



Miért, eva? Miért?

Ha jártál már nálam, biztosan homlok-ráncolva csóválod a fejed "Te is, fiam?" gondolatokkal. Aggodalomra semmi ok: csak azért nem váltok át young adult bloggerinává, mert néha megjön a kedvem a szórakoztató irodalomhoz. Erre a könyvre sem bagóztam volna rá egész életemben, ha nem találok rá (Arwennek hála) Lala csatornájára. Elég rokonszenves stílusa van ennek a csupa szív anyuka-youtubernek ahhoz, hogy az ajánlásai hatására kilépjek a komfort zónámból. Erről a lányregényről pozitív véleménye volt, én meg szívesen olvastam volna végre egy számomra új boszorkányos történetet, a csillagok pedig épp úgy álltak, hogy megvárt a könyvtárban, szóval adtam neki egy esélyt. Lássuk, mi sült ki belőle.



Mert a fűző kamaszkorban a legszorosabb

Mindenekelőtt sajnos le kell szögeznem, hogy Gemma nem önálló egyéniség. Ahogy az összes társa a Spence-ben, ő is csak arra vágyik, hogy befogadják, hogy pozitív visszajelzéseket kapjon a gyönyörű, népszerű, kifelé illedelmes, sunyiban virgonc lányoktól, akik igazi kis celebekként járnak-kelnek az internátusban. Kamaszként Gemma számára is irdatlanul fontos, hogy megtalálja a helyét a világban, és ez a Spence-be kerülvén legalább annyira felerősödik, mint a látomásainak intenzitása.

Képzelj el egy lányt, aki tizen-valahány éves koráig Indiában nőtt fel, és egész életében Londonba vágyott. Aztán egymás után veszíti el a legfontosabb családtagjait: egyiket a szeme láttára ölik meg, a másik bánatában elmerül a tudatmódosító szerek ködében, a harmadik pedig minél előbb meg akar szabadulni tőle, ezért belöki egy leányiskolába, hogy ne legyen láb alatt, és megtanuljon "civilizáltan" viselkedni. Mindennek a tetejébe kiszámíthatatlan időközönként fura rohamai vannak... magyarán "minden egész eltörött" körülötte. Ebben a helyzetben nem csoda, ha Gemma egyszerűen csak be akar illeszkedni, hogy végre szilárd talajt érezzen a lába alatt -- és előbb-utóbb arra is rájön, hogy a többi lány is hasonló cipőben jár.

A gyorsan kialakuló frenemie körük Gemmán kívül három fiatalból áll: a szegény sorból származó, kissé molett csajból, a tökéletes szépségű, de nem túl érdekes csajból és a merész, forró vérű vezér csajból. (Talán csúnyán hangzik, de a nevüket nem jegyeztem meg, egyszerűen nincs hozzá kapacitásom.) Ahogy Gemmának, a többi lánynak is van egy rejtett oldala, ami csak fokozatosan tárul fel az olvasó előtt: pszichés gondok, fiziológiai betegségek és a meg-nem-értettség gyötri mindnyájukat. A társadalmi pozíciójuk diktálta szerepük baljós árnyként ködösíti el az elméjüket, vakmerő és buta tettekre sarkallja őket, hogy legalább egy kicsit élőnek érezzék magukat. A lányok keresése, a valahová tartozás élmény elérése adja a mese gerincét, a viktoriánus környezet és a misztikus jelenések pedig vonzó fűszer-kombinációként toldják meg a gótikus történet ízvilágát.


Ez bizony ízig-vérig gótikus lányregény. A tiltott testi és lelki szenvedélytől kezdve a titokzatos okokból lezárt épületszárnyig minden megtalálható benne, ami szem-szájnak ingere, ezért hamar megkedveltem az alaphelyzetet. Olvasás közben végig tudtam, mire számítsak, de ez bennem inkább nosztalgikus hangulatot ébresztett unalom helyett. A kulcsszó itt az hommage; hiszen ez a sztori egy irodalmi korstílus előtti tisztelgés, nem több, de nem is kevesebb. Nincs benne semmi újszerű, semmi különleges, a bája egyes egyedül akkor ragad magával, ha őszintén szereted a gótikus stílust és a vele járó toposzokat. Emiatt kizárólag akkor ajánlom, ha élsz-halsz a viktoriánus világban játszódó történetekért, és el tudod fogadni a langymeleg történetvezetést is.

Libba Bray írói stílusa a legjobb esetben is középszerű, ezért nem hiszem, hogy folytatni fogom a trilógiát, de ahogy a várólista bejegyzésben is említettem: egynek jó volt.


*

Köszönöm, hogy ismét meglátogattál, szeretettel várlak IDE meg ODA is.
Bye.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése